fbpx

Kávézó

 

 

2019 nyarán nyitottuk meg a nagyközönség előtt a kávés szentélyünket. :))

A kávé imádat nálunk erősen meghatározó, minden napunk kiemelt eseménye a napszakhoz és hangulatunkhoz passzoló kávé szertartásos elfogyasztása.

Már jó ideje bővítjük a kedvenc fekete italunkkal kapcsolatos ismereteket, és barátságot kötöttünk új ízekkel, pörkölési szintekkel.

A kezdet kezdetén beszereztünk egy olasz családi manufaktúrából származó klassz kis hagyományos Lelit  kávégépet, egy régi klasszisnak számító darálót és találtunk egy olyan beszerzési forrást, ahonnan friss pörkölésű kávét tudunk rendelni, válogatva a különleges, nem megszokott ízekből. Azóta is tobzódunk a csokis és gyümölcsös ízvilágokban, izgalmas blendekben.

Szeretünk a családdal, barátokkal kávézni, de egy idő után már kacérkodtunk azzal, hogy a vendégeinket is elcsábítsuk a minőségi kávézás élményére. Főleg úgy, hogy igény és vendég is jelentkezett rá.:)

Szóval kicsinosítottuk a kávézós helyiségünket, természetesen színes, bohó és vidám lett – aztán hivatalosan is kitártuk a kapuit.

Ebben az egyedi portékákkal, saját készítésű dekorációkkal berendezett  kuckóban tudsz nézelődni, amíg készül az alkotás, mert nálunk nem sima gombnyomásra érkező fekete lütyit kaptok, itt alkotás folyik és finom, illatos, igazi kávé a csészébe. :))

Így kezdődött a Vadregényes kávézó története.

Azóta folyamatosan ötletelünk, új dolgokat találunk ki, és persze alakítjuk, építjük a teraszt, kiülőket, mert az alkotás, építés, dekorálás a másik nagy szerelem az életünkben.

Bővítettük a kínálatot, a kávé mellett forró csoki több ízben, chai latte, matcha latte, tökös latte, turmixok, szörpök, limonádék bőséges választéka, sőt, koktélok várnak benneteket.

A házi süti pedig legendás. 🙂

Várunk a Vadregényes Portára – laza, kötetlen hangulatra készülj, és arra, hogy itt minden valódi.