Több szálon élvezzük a nyarat és a szépülést hozó munkát. 🙂
A virágok, facsemeték, palánták beszerzése nekem felér a karácsonnyal. Van rituálém: a kertészetbe lépvén heves szívdobogás közepette először végignézem a kínálatot, aztán újra kezdem a sétát, de akkor már elidőzök a kiválasztottaknál, és elképzelem, hol mutatna jól a kis édes, a harmadik körben be is pakolok a kosárba. Életem párja szerencsére szintén növény rajongó, de azért szokott érdeklődni, készüljön-e hideg élelemmel a megpróbáltatásra. 🙂
Egy nagyon szép kertet hagytunk magunk mögött, amikor az Őrségbe költöztünk, a 10 évig nevelgetett-dédelgetett fenyők, juharok, borókák, a szívem csücske tó nem jöhettek velünk. Az őrségi táj gyönyörű, a kilátást is imádjuk az udvarról, de azért érintés közelbe is muszáj volt néhány „kedvenc volt és most hiányzik” besorolás alá eső virágfélét, fát, örökzöldet magunk köré telepíteni.
A teraszon helyet kapott egy apró tó, ekkora fért el, de az élménye nagyobb a méreténél. A víz közelsége, az aranyhalak figyelése nekem terápiás, szeretek pár percre leülni és megpihenni itt.
A növényekkel „élővé” varázsolt teraszon még a kávé is jobban esik. Örömmel tapasztaljuk, hogy virágos-tavas témáról sokatokkal lehet beszélgetni, tapasztalatot cserélni. 🙂
Közben lassanként az állatok helyét is igyekszünk komfortosabbá alakítani, a sorrendet maguk a jószágok alakítják, most a veteményt kellett a kiscsirkéktől megmenteni, eléggé garázdálkodtak benne.
A két kismalac még szelídítés alatt van az istállóban, evés közben már hagyják magukat simogatni. A terv az, hogy a két futókacsával együtt dagonyázós-pancsolós helyük legyen.
A kecskék nagyon ügyesen tesztelnek mindent, észreveszik a legapróbb figyelmetlenségünket, kiszúrják a rést a pajzson, és lerágnak mindent, amit elérnek. Unatkozásra esélyt sem adnak. 🙂
A villanypásztort hamar megtanulták tisztelni, cserébe egyre nagyobb helyen tudnak mászkálni és legelni.
Mi pedig örülünk, hogy itt lehetünk, és azzal foglalkozhatunk, amire vágytunk.
