Ünneplős

Pontosan egy éve jöttünk el kirándulni ide, az Őrségbe. Egy éve találtuk meg ezt a kis falut, a vadregényes tájat és a házat, ami a gazdáját várta hosszú évek óta. Ránk várt.
Olyan szerelem volt, amiért magunk mögött hagytunk mindent, és a kirándulást követő hónapban már itt voltunk.
Két kisgyerekkel, három kutyával, a macskával, rengeteg holmival egy fürdőszoba és konyha nélküli, helyenként dekadens bájjal omladozó házikóban.
Ma több család betért hozzánk körülnézni, bárányt simogatni, és közben beszélgettünk. Ők is feltették a kérdést, amit sokan mások: nem bántuk-e meg, hogy ide költöztünk. Nem. Nem bántuk meg. Egyetlen kósza pillanatra sem merült fel, hogy máshol kéne lennünk.
Annyira szeretünk itt élni, hogy elmesélni sem könnyű. Olyan élményeket szereztünk az elmúlt egy évben, amikre mindig jó szívvel fogunk visszagondolni. Nagyszerű embereket ismertünk meg, de még ismeretlenektől is biztatást, dicséretet, kedves szavakat kaptunk.
Otthonra találtunk.
Reggelente kinézek az ablakon, látom a fáimat, amik az első pillanatban elrabolták a szívemet, és megnyugszom, hogy itt vagyok, tényleg sikerült, nem csak álom.
Ma egész nap a föld fölött röpködtem, végig néztük az egy éve készült fényképeket, és megtaláltam azt a papírt is, amire felfirkáltam az első benyomásaimat Szaknyérról és a házról, ez volt rajta: ♥Vadregényes